Szoboszlai csak májusban térhet vissza
A játékos menedzsmentje szerint ott lehet a júniusi Európa-bajnokságon.
A játékos menedzsmentje szerint ott lehet a júniusi Európa-bajnokságon.
Három világbajnoki selejtezőt játszik Magyarország hamarosan, de Szoboszlai elhúzódó sérülése miatt idén még pályára sem lépett.
A magyar középpályás csapata a Puskás Arénában játszik a Liverpool ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.
Az RB Leipzig adta az első három helyezettet a szavazáson.
Sőt, egész Európában csak három focistáért fizettek többet.
Taroltak a focisták a gálán, díjazták a labdarúgó-válogatottat és a szövetségi kapitányt, Marco Rossit is.
A játékos debütálása sérülés miatt csúszik.
A 2020-ban történt kevés jó dolog egyike volt a magyar középpályás Izland ellen rúgott gólja. Erről a pár másodpercről évekkel később is lehet majd mesélni.
Az RB Leipzig szakmai sikerei mellett arról ismert, hogy kulturális és szakmai okok miatt sokszor még a többi Bundesliga-csapat vezetése is nyíltan utálja. De miért lett a legtöbb magyart foglalkoztató külföldi klub közellenség Németországban?
Esterházy Mátyás azt nem mondta meg, konkrétan mely klubokról van szó. Szoboszlai Dominikről csütörtökön derült ki, hogy a Lipcse játékosa lesz.
Már promóciós videót is feltöltöttek a focistáról, aki a 17-es mezt kapja új csapatában.
A labdarúgó egybehangzó sajtóértesülések szerint a német RB Leipzighez igazol.
Úgy tűnik, hogy Gulácsi Péter és Willi Orbán csapattársa lesz a magyar tehetség.
Lang Ádám csapata, az Omonia Nicosa négy góllal kapott ki Eindhovenben. Csak Szoboszlaiért izgulhatunk a 32 között.
A jövőre is gondolt a Salzburg, amikor szerződtették a magyar tehetséget.
A madridiak ezzel mindkét Sahtar elleni meccsüket elveszítették.
Christoph Freund szerint a magyar válogatott „nagy klubhoz kerül”.